hero-header
Jegyek korlátozott számban elérhetőek. Vegye meg most!

KÖNYVBEMUTATÓ ÉS DEDIKÁLÁS

WEILER, KOCSIS, DRMÁRIÁS

Rendhagyó kötetbemutatóhoz rendhagyó karakter dukál, ezért arra gondoltunk, hogy a hagyományos „hogyan készült” és „miként ismerkedtetek meg egymással” kérdések helyett ide hívjuk magunk mellé drMáriás képzőművészt, zenészt és írót, aki hasonlóan mélyen ismeri a Weiler-életművet, mint a kötet szerzője. Így aztán a megjelenő album kapcsán közösen elmélkedhetünk a művészet feladatáról, annak lehetséges végéről vagy esetleges jövőjéről. Ha pedig minden jól megy, akkor az este végére választ kaphatunk arra is, hogy lesznek-e művészek a Marson.

Helyszín
Magvető Café | Budapest
Időpont
2025.04.17.


About event image
Weiler Péter

Weiler Péter

A rendszerváltás generációjának művésze, a szocialista múlt és a kapitalista világ abszurd összefonódását vizsgálja munkáiban. A kompozíciók alapjaként saját vagy az AI által generált képeket használja: ezeket módosítja, átszínezi, átrajzolja, és szupersima felületekké alakítja. Művei gyakran reflektálnak a modern városi élet, a politikai és érzelmi vonatkozásokra, valamint a nosztalgiára. Pályafutása során NFT-ket is alkotott, és az internetes világban is jelentős szerepet játszott, elsők között kezdett el websiteokat létrehozni.
Kocsis Katica

Kocsis Katica

Esztéta, független kurátor, kulturális újságíró. Fő érdeklődési területe a hazai és nemzetközi (főleg afrikai és arab)kortárs képzőművészet, valamint a design. Munkássága izgalmas és szerteágazó: publikációit jellemzően a kultura.hu, az artkartell.hu és az országút.com felületein, valamint művészeti magazinokban olvashatjuk. Emellett ő a Focus on Black Art online magazin alapítója, amely a fekete képzőművészetekre összpontosít. Néhány éve független kurátorként is aktívan jelen van a szcénában: főként női témájú kiállításokat szervez, jelenleg egy csoportos kiállítása fut, amely a bolyongás-otthonkeresés motívumai körül oszcillál. Katica aktívan jelen van az online térben is; Instagram-oldalán izgalmas szakmai tartalmakat oszt meg képzőművészek műtermeiből.
drMáriás

drMáriás

Festőművész, író, zenész, a Tudósok együttes alapító-frontembere. Művészetét társadalomsebészetként definiálja, amely a punk, az avantgárd, a dadaizmus, a szürrealizmus és a pop-art elemeit vegyíti. Kritikusan foglalkozik a kelet-európai identitással, politikai és történelmi szereplőkkel és kérdésekkel.

Helyszín

Magvető Café | Budapest

Budapest, Dohány u. 13, 1074

Az albumról

A Weiler-album hibriditásánál fogva már önmagában érdekes, hiszen nemcsak egy életutat tár az olvasó elé, hanem szó esik benne az AI és a művészet szerepéről, arról, hogy mit tehet ma meg egy művész, kell-e félnünk az öregedéstől, vagy éppen hogy mit jelent a digitális technológia után újra ecsettel festeni. Ezt az izgalmat azonban tovább fokozzuk drMáriással, aki kellően szarkasztikus humora révén biztosan érdekes adalékokat ad majd a könyv olvasásához.

borito

IndaEvents

Töltse le az IndaEvents Appot!

A tökéletes konferencia élményért töltse le az IndaEvents applikációt a telefonjára és értesüljön konferenciáinkról és az azokhoz kapcsolódó minden fontos információról! Csak néhány kattintás, hogy a legtöbbet hozhassa ki a kiválasztott rendezvényből.


bn45 bn45

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön az IndaEvents legfrissebb híreiről, eseményeiről!

inda-event logo

Következő konferenciáink

Tudjon meg mindent az IndaEvents közelgő rendezvényeiről!

news
Femina Klub – Udvaros Dorottya és Lovas Rozi

Arcok és álarcok. Női szerepek a színházban és azon túl

Érdekel
news
Otthon Start Expo 2026

Otthon Start Expo 2026

Érdekel
news
We Love Dogz Farsangi Falkaséta 2026

Sétálj velünk!

Érdekel
news
The Shift 2026

Érdekel
news
Femina Klub - dr. Lukács Liza és Rákóczi Ferenc

Falatnyi szeretet – Mit mesélnek rólunk és érzéseinkről az ételek?

Érdekel
news
Real Estate Awards – 2026

Érdekel
news
Az Év Lakóparkja Díjátadó & EXPO

Érdekel
news
Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó – 2026

Érdekel
news
Femina Klub - Dr. Buda László és Peller Mariann

Az önszeretet nem önzés – Hogyan fogadd el magad jobban, hogy boldogabb légy?

Érdekel
news
Money Talks 2026

When The Business Calls

Érdekel
news
DOGZ Fesztivál 2026

Egy nap, amikor minden a kutyákról szól.

Érdekel
news
Automotive Summit 2026

Mi jön a fal után? Ütközés után. Újratervezés előtt.

Érdekel
news
Femina Klub - Erős Antónia és Pokorny Lia

A bennünk élő nők – Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

Érdekel
news
Media Regatta 2026

Together on Board

Érdekel
news
AI Summit 2026

Közép-Európa első számú AI-konferenciája

Érdekel
E-mail

Rendezvényszervezéssel, jegyvásárlással, számlázással kapcsolatos információk:

 

indaevents@indamedia.hu

Kiállítói jelentkezés

Szponzorációval kapcsolatos információk, kereskedelmi kiállítói jelentkezés

 

di Sandri Giulietta

events@dnsaleshouse.hu

Iroda

 

 

1036 Budapest, Lajos utca 48-66.